AI videó vagy klasszikus forgatás? – Így döntsd el, mikor melyik éri meg

Sokszor hallani azt a félelmet, hogy az AI majd elveszi a munkánkat. Pedig aki már komolyabban használt mesterséges intelligenciát, tudja, hogy valójában nem a munkát veszi el, hanem az időt adja vissza. Azokat az órákat, amelyeket korábban a technikai kivitelezésre vagy az ismétlődő feladatokra kellett fordítani, most újra a kreativitás szolgálatába lehet állítani.

Nemrég egy projekt során pontosan ezt tapasztaltam meg. Egy ügyfelünk egy rövid, hangulatot közvetítő AI videót kért, és úgy döntöttem, hogy a megvalósításhoz három különböző AI eszközt fogok használni.

Elsőként a ChatGPT-t vetettem be, hogy segítsen a promptok megírásában. Részletesen leírtam, milyen videót szeretnék létrehozni, milyen eszközökkel dolgoznék, és milyen hangulatot, stílust keresek. A cél az volt, hogy minden mesterséges intelligencia a lehető legjobban értse, mit várok tőle, és ez alapján minél pontosabban segítse a munkát.

A következő lépésben a Midjourney segítségével készítettem el a videó kezdőképét. Tapasztalatom szerint jelenleg ez az eszköz adja a legjobb minőségű és legélethűbb képeket, még akkor is, ha a videógeneráló program is képes képeket létrehozni. Ezután a Runway alkalmazással, ami talán az egyik legjobb konzisztenciát nyújtó AI videógeneráló, elkészítettem a mozgóképeket.

A ChatGPT tehát segített a pontos promptok megfogalmazásában, a Midjourney elkészítette a kulcsképeket, a Runway pedig ezekből létrehozta a videót. Minden egyes snitthez külön képet generáltam, és ezeket adtam át a Runway-nek, hogy egységes és következetes legyen a végeredmény.

Őszintén, kicsit úgy éreztem magam, mintha zsonglőrködnék a különböző AI eszközökkel, de közben lenyűgöző volt látni, milyen szintre fejlődött ez a technológia. Néhány évvel ezelőtt egy ilyen videó elkészítéséhez még egy teljes stábra és több napos forgatásra lett volna szükség, most pedig mindezt egyetlen ember is meg tudja csinálni.

A végeredmény egész jól sikerült: felismerhető volt, hogy AI videóról van szó, mégis pontosan hozta azt a hangulatot és vizuális minőséget, amit az ügyfél elképzelt. Nem kellett forgatást szervezni, időpontokat egyeztetni vagy helyszínt bérelni, mégis elkészült egy működő, látványos tartalom. Ez is jól mutatja, hogy mindig mérlegelni kell, kinek mi a fontosabb: az autentikus valóság, vagy a hatékony megvalósítás.

Kinek érdemes AI videókat használnia?

Az AI videógyártás különösen azoknak a vállalkozásoknak hasznos, akik gyorsan és költséghatékonyan szeretnének látványos tartalmakat készíteni. Például gondoljunk egy olyan cégre, amely légballonos élményeket kínál. Ha ők szeretnék bemutatni, milyen érzés a magasból nézni a tájat, nem feltétlenül kell azonnal teljes forgatást szervezni. Egy jól előkészített AI videó képes visszaadni a hangulatot, akár a már meglévő fotóik felhasználásával is.

Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a mesterséges intelligenciával készült tartalmak egyre elterjedtebbek, így a nézők is könnyen telítődhetnek velük. Éppen ezért nem az a cél, hogy kizárólag AI videók készüljenek, hanem hogy ezek tudatosan, jól átgondolt arányban egészítsék ki a valódi, emberi tartalmakat. A kettő együtt adhat igazán hiteles és friss márkaélményt.

Kinek nem ajánlott?

Ha a cél az autentikusság, a valódiság érzése, vagy ha a tartalom valódi embereket, helyszíneket és reakciókat mutat be, akkor továbbra is a klasszikus forgatás lehet a jobb döntés. A gyakorlott szem ma még felismeri az AI által generált videókat, és bár technikailag egyre fejlettebbek, az érzelmi hatás sokszor hiányzik belőlük.

Erre jó példa a Coca-Cola 2024-es karácsonyi reklámja, amelyben mesterséges intelligenciával generált jeleneteket használtak. A közönség gyorsan felismerte, hogy a képek nem valódiak, és sokan csalódottságuknak is hangot adtak. A márka karácsonyi kampányai évek óta a nosztalgiára, a melegségre és az autentikus emberi pillanatokra épülnek, ezért különösen érezhető volt a váltás. A nézők egyszerűen hiányolták azt a klasszikus „Coca-Cola-karácsony” hangulatot, amit már szinte elvárnak.

Ez is jól mutatja, hogy a technológiai újdonság önmagában nem elég. Ha egy márka identitása a hitelességre, a valódi érzelmekre épül, az AI-tartalom akár vissza is üthet. Mindig érdemes átgondolni, mi a cél: az emberi kapcsolat és az élmény átadása, vagy inkább a hatékonyság és gyors megvalósítás. Az AI-videó nem helyettesíti a valódiságot, de tudatosan használva jó kiegészítője lehet.

 

Az AI nem helyettesít, hanem előrevisz

A legfontosabb talán az, hogy az AI nem ellenfél, hanem eszköz. Aki megtanulja jól használni, az nem hátrányba kerül, hanem előnybe. Az AI segítségével nem kevesebbet dolgozunk, hanem okosabban.

Az AI tehát rengeteg lehetőséget rejt, de mint minden új technológiánál, itt is fontos a tudatos használat.

És ki tudja, pár hónap vagy év múlva talán már meg sem tudjuk majd különböztetni, mi készült mesterséges intelligenciával, és mi nem. Az viszont biztos, hogy azok, akik már most megtanulják, hogyan lehet vele együtt dolgozni, mindig egy lépéssel a többiek előtt járnak.

Ugyanakkor érdemes óvatosnak lenni. Egyre több helyen látni a kommentekben, hogy már telítődtek az emberek az AI-tartalmaktól, és sokszor ellenérzést váltanak ki. Szerintem a cégek ezzel nem kis árat fizethetnek, ha nem jól találják el az AI és a valódi tartalmak arányát. Tapasztalataim szerint bizonyos márkák hitelessége sérül, ha túlságosan mesterségesnek hat, amit kommunikálnak. Különösen igaz ez a fiatalabb generációra, akik már könnyen felismerik az AI-tartalmakat, és gyakran nem pozitívan reagálnak rájuk. Egy rosszul időzített vagy hiteltelen AI videóval nemcsak új ügyfeleket lehet elveszíteni, hanem a meglévők bizalmát is.

Én személy szerint akkor látom értelmét az AI-videóknak, ha van bennük kreativitás, humor vagy valamilyen egyedi ötlet, ami miatt szórakoztató és könnyen befogadható lesz. Ilyenkor az AI nem pótlékként, hanem eszközként működik, ami hozzáad a márkaélményhez. Semmiképp nem mondanám, hogy az AI videókat jobban kedvelem, mint a hagyományosakat, inkább azt az egyensúlyt tartom fontosnak, amikor mindkét megoldás a maga helyén, tudatosan van használva. Ha ez az arány jól van eltalálva, akkor az AI valóban hozzá tud tenni a márkához, de ehhez elengedhetetlen a mértékletesség és a jó ízlés.

More stories