…Sokan azt hiszik, hogy a márkaarculat legfőbb célja, hogy a vállalkozó elégedetten nézzen rá nap mint nap. Pedig az igazság az, hogy ha a logó és az arculat elsődlegesen a
…Sokan azt hiszik, hogy a márkaarculat legfőbb célja, hogy a vállalkozó elégedetten nézzen rá nap mint nap. Pedig az igazság az, hogy ha a logó és az arculat elsődlegesen a
Egység, de nem uniformizálás – Mit tanulhatunk Sedonától? A világ városai versenyeznek. Turistákért, befektetőkért, márkákért. És a legtöbb helyszín ugyanúgy próbálja elérni ezt: engedményekkel, felpuhított szabályokkal, gyanús kompromisszumokkal. Sedona nem
Egy logó frissítése nem design, hanem márkastratégia kérdése. Ez a mondat nem csak jól hangzik, hanem pontosan leírja, miért figyeljünk oda egy olyan aprónak tűnő változásra is, mint a Google
Akkoriban a trendek még repülőn utaztak Emlékszel, amikor a 80-as évek amerikai stílusa nálunk a 90-es évek végén kezdett beszivárogni? Én mondjuk nem – gyerek voltam. De az biztos, hogy
Az Emily effektus első részében arról írtam, hogyan mutatja be a Netflix egy fiatal nő kreatív karrierjét úgy, hogy közben új megvilágításba helyez egy szakmát, amit sokan még mindig félreértenek.
2024 végén egy szokatlan kifejezés uralta a magyar Google-kereséseket: „dubai csoki”. Míg nyáron még szinte ismeretlen volt ez a kulcsszó, decemberre elérte a 368 000 keresést, amelynek több mint 85%-a
Ahogy a másolat trenddé válik Ha pörgetted mostanában a TikTokot, biztosan találkoztál már a „dupe” tartalmakkal – olcsó alternatívák high-end termékekre, amiket sokszor lelkes narrációval kísérnek: „This is literally the
2021 eleje – csak egy sorozatot kerestem estére Nem voltam az elsők között, akik rákattintottak az Emily in Paris-re. A sorozat már futott egy ideje, mire végül elindítottam. Talán a
2024 végén egy szokatlan kifejezés uralta a magyar Google-kereséseket: „dubai csoki”. Míg nyáron még szinte ismeretlen volt ez a kulcsszó, decemberre elérte a 368 000 keresést, amelynek több mint 85%-a
Az adatalapú döntéshozatal ma már elengedhetetlen a sikeres online jelenlét megteremtéséhez. Egy weboldal teljesítményének vagy egy marketingkampány eredményeinek értékelésekor azonban nem mindegy, hogy az adatok mely szeletére koncentrálunk. Az egyik
A termékek jellemzőit gyakran összekeverik a termék hasznával. A első bemutatja azt, hogy milyen tulajdonságokkal bír a termék. Míg a másik ezzel szemben arra fókuszál, hogy hogyan könnyítené meg a
A vizuális tartalmak mára elengedhetetlenné váltak a vállalkozások online jelenlétében. A közösségi média platformokon a figyelem megragadásának kulcsa az esztétikus és professzionális megjelenés. Komplex arculati anyagokhoz szakember szükséges, Azonban előfordulhatnak
Az adatvédelmi szabályok szigorodásával a Google új szintre emelte a Consent Mode működését. A 2.0-s verzió nemcsak a felhasználói hozzájárulás kezelését egyszerűsíti, hanem kötelezővé is vált a remarketing és a
Egység, de nem uniformizálás – Mit tanulhatunk Sedonától? A világ városai versenyeznek. Turistákért, befektetőkért, márkákért. És a legtöbb helyszín ugyanúgy próbálja elérni ezt: engedményekkel, felpuhított szabályokkal, gyanús kompromisszumokkal. Sedona nem
Amikor a Google bevezette a Performance Max kampányt, sokan szkeptikusan figyelték: mégis hogyan működik egy olyan hirdetési forma, ahol nem mi döntjük el, hova, mikor és mit mutatunk? Eltelt négy
Ha valaki a Google Ads-ben keresési kampányt indít, észre fog venni egy új kapcsolót: „Optimalizálja a kampányt az AI Max segítségével”. Csendben, béta verzióban ugyan, de a Google előretolta azt
2024 végén egy szokatlan kifejezés uralta a magyar Google-kereséseket: „dubai csoki”. Míg nyáron még szinte ismeretlen volt ez a kulcsszó, decemberre elérte a 368 000 keresést, amelynek több mint 85%-a
Ahogy egyre többen használják a mesterséges intelligenciát információkeresésre – például ChatGPT-t, Siri-t vagy a Google beépített AI-funkcióit –, úgy változik az is, hogyan lehet rád találni az interneten. A hagyományos
Minden jog fenntartva! Fine Group © 2025.
Design & fejlesztés: Fine Group
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.